Csendgyakorlat Indiában:     A csend lemossa a múlt lenyomatait, amit már régóta magunkkal cipelünk.

Indiai utazásom során a tíznapos csendgyakorlat életem egyik legmeghatározóbb élményévé vált. Ez egy nagyon intim találkozássá mélyült Önmagammal. A zajos, színes utcáktól csupán néhány lépésnyire, a Himalájai Jóga Tradíció finoman letisztult Asramjában töltöttem közel három hetet, ahol a kertben elidőzni maga volt a megtestesült nyugalom és békesség. Jóga- és meditációtanárként, a lelkem hívására hallgatva, tavaly nyáron elérkezettnek éreztem az időt, hogy egy olyan helyen mélyítsem el nemcsak a tanulmányaimat, hanem a saját meditációs praxisomat is, amely valóban autentikus és szakrális. Olyan különleges térre vágytam, ahol a levegőben is érezhető az a finom, támogató szellemiség, amely természetes módon emeli és hordozza a gyakorlás erejét, ezért választottam Rishikest. A Hatha jóga gyökerei innen eredeztethetőek és ehhez nem szükséges különösebben érzékenynek vagy spirituálisnak lenni, hiszen amikor ezt a helyet megépítették, tizenhárommillió mantrát – imát – mondtak el, és ennek az ereje szinte kézzelfogható bárki számára.

Az Asram környezete és kertje hibátlanul rendezett volt, a virágok illata finoman lengte be a levegőt. Sétáim során mindig új, ismeretlenül ismerős illatokra lettem figyelmes: más arcát mutatta a kert hajnalban, és egészen mást alkonyatkor. A nappalok színei és az esték csendje mintha két külön világot rajzoltak volna körém.

A megérkezés mégis fáradtan és kissé feszülten telt; huszonnégy óra utazás pora a legedzettebb idegrendszeren is nyomot hagy.

A megérkezésem után néhány nap átmenetben a beszédet szép lassan felváltotta az önmegfigyelés, elcsendesedtek a szavaim, és helyüket átvette a figyelmes jelenlét, valamint a jóga sokféle arcának gyakorlása. A napjaim a hajnali sötétség legelső, 4:30-as óráiban indultak, és az ébredéstől egészen estig szinte percre pontosan be volt osztva minden pillanatom. A reggelek egy részét tűzszertartással, korai légzőgyakorlatokkal és meditációval kezdtük, majd elmélyült kontemplatív séta, rövid jógagyakorlatok és önvizsgálatra hívó olvasás és feladatok követték. A külső csend mögül lassan előbújtak a belső hangok: a félelmeim, a kételyeim, a vágyaim, az elfojtott gondolataim és érzéseim. Nem volt hova elfordulni előlük, így idővel megtanultam velük együtt lélegezni, szembenézni a hibáimmal, és nem pedig ellenük küzdeni. Ebben a sajátos, csenddel szegélyezett térben kezdtem igazán meghallani azt is, ami előtte lágyabban szólalt meg bennem. 

A csend mindig lehetőséget teremt arra, hogy saját magunkkal egy bensőséges intimebb kapcsolatba kerüljünk. Lehetőség a hullám számára, hogy hallja az óceánt.

A legnehezebb pillanatok nem a lemondásokról szóltak – nem arról, hogy az étkezéseknél kizárólag vegetáriánus ételeket ettem hetekig, hogy egy házban hatan laktunk (majd később már csak ketten), vagy hogy zuhanyzáskor épp meleg vagy hideg víz folyt, és a csapvíz magától értetődően nem helyi lakos számára ihatatlan volt. Ami igazán nehéz volt, az az, hogy szembenézzek a saját elmémmel. A naplóírás, a jóga gyakorlás, a vezetett és a közös meditációk megtartó és szeretetteljes ölelésként segítettek abban, hogy őszintén rálássak arra, ki vagyok a szerepeim és elvárásaim nélkül. 

Ahogy múltak a napok, a csend már nem nehéz ürességnek, hanem tágas, befogadó térnek érződött, ahol egyre tisztábban hallottam a saját belső iránytűm hangját. A meghatottság erején keresztül lassan kirajzolódott bennem egy fontos felismerés: nem kell tökéletesnek lennem ahhoz, hogy békében legyek önmagammal. A nyugalom, a kedvesség és a szeretet – magam és mások felé – felemel, megtart és megerősít. 

Ahogy egyre inkább megtapasztaltam, hogy a csend és a szavak hiánya nem elvesz, hanem egyre több energiával tölt fel, és egyre tágabbra nyitja az érzékelésemet, lassan beleszerettem ebbe az állapotba és ennek a belső csendességnek a fenntartása egyre könnyebbé és természetesebbé vált. Az elme egy csodálatos, hatalmas óceán, amelynek különböző rétegeibe a meditáció során bele lehet merülni – és ez egyáltalán nem könnyű feladat. Tisztán láttam, hogy ez egy hosszú, mély búvárkodásnak ígérkezik. A csend, a csendben való létezés lassan az otthonommá vált, ezért minden egyes próbálkozás és újra alámerülés megéri, még akkor is, ha a figyelmünk néha elkalandozik. A jelenben létezés – a légzés figyelése, a közösségi mantra recitálása, a koncentráció és a figyelem tűpontossá válása – újra és újra visszahozza az elkalandozott gondolatokat,  ez minden egyes gyakorlásnál a segítségemre volt.  A csend, mint egy puha finom vízesés, lemossa rólunk a múlt lenyomatait, amit már régóta magunkkal cipelünk. A meditációs technikákat, ezért is éri meg elkezdeni megtanulni, mert könnyebbé, áramlóbbá és szabaddá tesz.

"Örökké bölcs, Örökké tiszta, Örökké szabad ez lényegi természeted." Ez az indiai filozófia egy központi igazsága az ember Önvalójáról, amivel a meditáció segítségével egyre közelebb kerülünk.

Hazatérve Indiából nem váltam tökéletesen nyugodt emberré, de kaptam egy biztosabb belső támaszt, egy emlékeztetőt és új inspirációkat a valódi csend fontosságára: hogy hogyan  töltekezzek meditációval, hogyan töltekezzek mantrázással és meditatív gyakorlatokkal.

Bárhol is vagyunk a világban, ez a csend mindig bennünk kezdődik és váljon a csend annak lehetőségévé, hogy könnyednek, szabadnak és önfeledtnek érezzük magunkat. Nézz bele a szívedbe és az elmédbe és vedd észre, hogy a tudatos gondolatok mögött, milyen belső folyamatok zajlanak. Ezek a belső folyamatok a gondolatok mögött meghúzódó irracionális érzések és érzelmek zavaros, áramló folyama. Csendesítsd le ezt a belső folyamatot. És így bukkan fel finoman, szelíden a megelégedettség érzete, a teljesség érzése, aki minden pillanatban te vagy és így vagy tökéletes. Helyezkedj bele a létezés teljességébe, ahol minden vágy, minden elvárás megnyugodott és csak a  létezés öröme és boldogsága marad.

Szeretettel,

Birtha Ági

Mentálhigiénés szakember, Jóga- és meditációtanár, Megoldásorientált családállítás vezető